Hirdetés

Hirdetés

Tovább csökken a mezőgazdaságban dolgozók száma Európában

Fernanda Guerrieri, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) európai és közép-ázsiai regionális képviselője szerint a térségben tovább csökken a mezőgazdaságban dolgozók száma a 2011-es 50 millió főről 2050-re mintegy 15 millióra, a termelés volumene ugyanakkor 2050-re 20 százalékkal növekedhet a 2005-ös szinthez képest. 

A FAO képviselője abból az alkalomból tartott szerdán sajtótájékoztatót a budapesti azeri nagykövetségen, hogy áprilisban Bakuban rendezik meg a szervezet 28. európai regionális konferenciáját.
Fernanda Guerrieri elmondta: az EU mezőgazdasági termelésének növekedése a 2011. évihez képest 2050-re a FAO becslése alapján 10 százalék körül várható, míg a közép-ázsiai országokban elérheti az 50 százalékot is. A növekedés ellenére az EU elsősorban élelmiszer-importőr marad - tette hozzá. Kálmán Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője hangsúlyozta: nem az a probléma, hogy a Föld ne lenne képes elegendő élelmiszerrel ellátni a népességet, sokkal inkább az, hogy az élelmiszer nem mindenhol áll egyformán rendelkezésre, és nem mindenki tudja megvásárolni.

Forrás: http://www.mfor.hu/cikkek/Tovabb_csokken_a_mezogazdasagban_dolgozok_szam...

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.