Hirdetés

Hirdetés

Remek fogadtatást kapott a magyar stand Berlinben

Igen népszerű a magyar stand a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági vásárán, a berlini Nemzetközi Zöld Héten, és a magyar agrártermékek a német piacon is egyre keresettebbek – mondta Fazekas Sándor az MTI-nek pénteken Berlinben.

Remek fogadtatást kapott a magyar stand Berlinben

Igen népszerű a magyar stand a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági vásárán, a berlini Nemzetközi Zöld Héten, és a magyar agrártermékek a német piacon is egyre keresettebbek – mondta Fazekas Sándor az MTI-nek pénteken Berlinben.


A vásárra öt kontinens 67 országából összesen 1630 kiállító érkezett. Az 500 négyzetméteres magyar standon, ahol a megnyitó napján hosszú sorok alakultak ki, egyebek között paprikabort, füstölt hústermékeket, halféleségeket, fűszerkrémeket és kézműves marcipán desszerteket mutatnak be.
Németország az agrárium vonatkozásában is az első számú partner, ezért nagyon fontos, hogy rendkívüli érdeklődés övezi a magyar kiállítókat Berlinben – mondta a szakminiszter. A két ország közötti agrárkereskedelem 2011-ben meghaladta az 1,8 milliárd eurót, amiből csaknem 1 milliárd euró volt a Németországba irányuló magyar kivitel, tavaly pedig a teljes magyar agrárexport mintegy 20 százalékkal növekedett – tette hozzá.
Mint hangsúlyozta, a magyar élelmiszerek magas minőségűek, különleges ízűek és egészségesek, mert Magyarország nemcsak betartja, hanem túl is teljesíti az egészségügyi előírásokat. Például nemet mondott a genetikailag módosított szervezetek (GMO) termelésbe vonására, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen egyre több európai országban, köztük Németországban is a fogyasztók tudatosan keresik a GMO-mentes élelmiszereket – mondta a miniszter. Az Európai Unió (EU) Közös Agrárpolitikájának (KAP) jelenleg is zajló reformja során különösen fontos a magyar-német együttműködés, mert a mezőgazdaság területén “van sok közös érdekünk” – emelte ki Fazekas Sándor.
Magyarország 41. alkalommal vesz részt a Nemzetközi Zöld Héten (Internationale Grüne Woche). A január 27-ig tartó mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vásárra várhatóan 400 ezren látogatnak el. A rendezvény az agrárdiplomácia évről évre fontosabb fóruma is.
Fazekas Sándor pénteken kétoldalú megbeszélést folytatott többek között Stanislaw Kalemba lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterrel, akivel a KAP reformja és az EU következő hétéves költségvetése ügyében egyeztették az álláspontokat. Magyarország és Lengyelország egyaránt úgy véli, hogy erős KAP-ra van szükség, ezért nem szabad csökkenteni a forrásokat a következő költségvetési periódusban – mondta Fazekas Sándor.
A miniszter José Graziano Da Silvával, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) főigazgatójával a szervezet Családi gazdaságok éve elnevezésű, 2014-re tervezett rendezvénysorozatáról tárgyalt. Magyarország “nemzetközileg figyelemre méltó tapasztalatokkal” rendelkezik a területen, hiszen 2010 óta “a helyére került” ennek a gazdálkodási formának a megítélése és támogatása, és sikerült “helyzetbe hozni” a családi gazdaságokat. A FAO ezért 2014 első negyedévében a rendezvénysorozat részeként nagyszabású konferenciát tart Budapesten – mondta Fazekas Sándor.

forrás: http://tozsdeforum.hu/

 

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.