Ausztrália két legnagyobb élelmiszer üzletlánca ígértet tett, hogy leszámol a “gyárilag” előállított tojással és sertéshússal. A Cole, az ország leghatalmasabb élelmiszer-kereskedője január 1-től, a Woolworths várhatóan 2013 közepétől nem forgalmaz ilyen termékeket. A két cég együtt 80%-os részesedéssel bír az ausztrál élelmiszerpiacon.
Azonnali eredményként körülbelül 34.000 anyasertést és 350.000 csirkét tartanak majd ketrecek helyett kíméletesebb körülmények között. A cégek döntéséhez hozzájárult az Animals Australia kampánya, mely arra hívta fel a figyelmet, hogy az országban az állatokkal szembeni kegyetlenség legfőképp a "gyári" tartásban valósul meg.
A világon számos élelmiszeripari cég kötelezte el magát a közelmúltban a kevésbé kegyetlen állattartási módok mellett, többek között a Dunkin Donuts, a Burger King, a Wendy’s és a McDonalds. Ausztrália élen jár a területen, nemrég bejelentették, hogy már a tengeri halak 90%-a származik fenntartható gazdálkodásból. Az Európai Unió is jól teljesít, legalábbis a csirkék életkörülményei kapcsán: az uniós szabályok szerint ugyanis vagy tilos ketrecben tartani a jószágokat vagy kifejezetten magas elvárásoknak kell megfelelni.
Az Animals Australia kampányvideója, mely a When Pigs Fly (Amikor a disznók repülnek) címet viseli:
Forrás: http://www.triplepundit.com
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
41 hét 5 nap
2 év 35 hét
3 év 44 hét
3 év 45 hét
8 év 4 hét
8 év 38 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
6 év 1 hét
8 év 50 hét