Hirdetés

Hirdetés

Kilencszáz munkahelyet mentett meg a kaposvári önkormányzat

Kaposvár önkormányzata jó döntést hozott, jó példát mutatva másoknak, amikor arról határozott, hogy befektet a Kométa 99 Zrt.-be, több mint 900 munkahelyet megmentve - mondta Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kedden Kaposváron, miután tájékozódott a helyi húsüzem helyzetértől.

Szita Károly polgármester az államtitkárral történt egyeztetést követő sajtótájékoztatón összegezte, hogy Kaposvár két milliárd forint értékben vásárol tulajdonrészt a Kométa 99 Zrt.-ben, az ügyletet a héten elkészülő cégértékelést követően, várhatóan a jövő hét végén szentesítik egy szindikátusi szerződés aláírásával. A város bizonyos menedzsment és irányítói jogosultság kérése mellett elvárja a tulajdonostól, hogy egymilliárd forintot ő is fektetessen be a cégbe.

A város döntését a somogyi megyeszékhely vezetője elsősorban a húsüzemben dolgozó közel ezer ember munkahelyének megőrzésével indokolta. A másik fontos okként említette, hogy Kaposvár egyik legjelentősebb stratégiai ágazata az élelmiszergazdaság, aminek reprezentánsa a Kométa. Emlékeztetett arra is, hogy másfél éve folyik az a kaposvári élelmiszerprogram, amibe az önkormányzat a helyi egyetemmel közösen vágott bele.

Budai Gyula, miután találkozott a Kométa menedzsmentjével és tájékozódott a húsüzem helyzetéről, a sajtótájékoztatón kifejtette, számára megnyugtató, hogy az önkormányzat jól használja fel azt a forrást, amelyet munkahelyek megvédésére kapott.     Össztársadalmi érdeknek nevezte a munkahelyek megvédését és újak teremtését. "Ez jó a városnak, jó a cégnek és jó az országnak" - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a hét elejétől Magyarországon tárgyal az orosz mezőgazdasági miniszterhelyettes, akivel várhatóan kedden ír alá egy megállapodást Magyarország arról, hogy szélesebbre tárják az orosz piacot a magyar élelmiszeripari termékek előtt. A Kométának, amely már jelen van az orosz piacon, növelnie kellene a befolyását, kivitelét, hiszen a lehetőségek messze nincsenek kiaknázva - mondta az államtitkár. A cég menedzsmentjének azt ígérte, hogy e cél érdekében a kormány határozott lépéseket fog tenni, igyekezve más piaci lehetőségeket is biztosítani, nemcsak a Kométának, hanem más magyar húsüzemnek is.

Az államtitkár beszélt arról a kormánystratégiáról is, amit a szaktárcánál egy háztáji munkacsoport segít, és amellyel szeretnék rászoktatni újra az embereket az állattartásra. Cél, hogy az üresen álló ólak, istállók állatokkal teljenek meg, és a jelenlegi 3 millióról pár éven belül 6 millióra emelkedjen az országban a sertéslétszám. Idén ennek jegyében 2,6 milliárd forint állatjóléti, állat-egészségügyi támogatást kaphatnak a sertéstartók nemzeti forrásból.

Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, a somogyi közgyűlés elnöke éles kritikával illette a szocialista párt Kométával kapcsolatos döntés előtti megnyilvánulásait. "Mindent elkövettek azért, hogy elrontsák az örömünket"- fogalmazott, hangsúlyozva a szakma, vagyis a húsipari szövetség véleményét, miszerint a szocialista kormányzás alatt a húsipart káosz és az érdemi döntések hiánya jellemezte, ma viszont fontos lépéseket tesz a kormány az ágazat érdekében.

A sajtótájékoztató végén a polgármester azt kérte mindenkitől, hogy a magyar húsipari termékek vásárlásával is védje a magyar munkahelyeket.

(Forrás: MTI)

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.