Dombházakból és apartmanokból álló, energiában és élelmiszerekben is önellátó zöld üdülőpark épül a Bükkben, ami ráadásul úgy néz ki, mint hobbitfalva. Ősztől lehet menni.
Forrás: http://www.origo.hu/
Az Ózdtól húsz kilométerre fekvő Csokvaomány nevű település mellett, közel tíz hektáron alakítják ki a Dombház üdülőparkot. Első ütemét a tervek szerint októberben adják át. A tervek nagyon hasonlítanak A hobbit című film díszleteire, ám Juhász Mariann, a projekt egyik tulajdonosa korábbanelmondta, a hasonlóság ellenére nem a filmek adták az ötletet a beruházáshoz. Ennek ellenére a média hobbitházként aposztrofálja a készülő ingatlant, mely minden jel szerint Magyarország első önfenntartásra berendezkedő lakóparkja lesz.
Gyógynövények a házak szomszédságában
Forrás: Dombház Üdülőpark és Öko-turisztikai KözpontMint megtudtuk, a területen egyelőre még nem sok minden látható, a látványtervek viszont beszédesek: a zöld felületek szinte egybefolynak a házakat borító fűvel, a tervek szerint a tetőfelületeket gyógy- és fűszernövényekkel borítják majd.
Az üdülőpark különlegessége, hogy a kialakítás a passzívház módszerére épül, és a természetes fény és a természetes fűtési-hűtési lehetőségek használatával készül. Nyáron az épületek gépi berendezés nélkül is hűvösek maradnak.
Látványterv
Forrás: Dombház Üdülőpark és Öko-turisztikai KözpontA dombházak valójában úgynevezett autonóm házak, ami azt jelenti, hogy üzemeltetésükhöz nem használnak vezetékes és fosszilis energiát. Az ilyen ház az energiaszükségletét önellátó módon fedezi (például napelemekből nyert elektromos árammal). A fejlesztő cégtől kapott leírás szerint kiépítik a hálózati energiaforrásokat is „és biztonsági elemként a rendszer rendkívüli üzemzavar esetén időszakosan átállítható lesz ezek használatára”. Az alkalmazott technológia pontos elnevezése egyébként biosolar ház.
Egy sor további zöld dolog jellemzi a beruházást, mint például az alacsony energiafogyasztású berendezések használata. A tervek szerint az esővizet locsolásra használják majd, a szennyvizet természetes tisztítórendszerben kezelik. Az energiatakarékos építészet a leírás szerint magába foglalja olyan építőanyagok használatát, amelyeknek alacsony az energia tartalma.
A tervek szerint nyáron hűvös lesz
Forrás: Dombház Üdülőpark és Öko-turisztikai KözpontA körülbelül ötven dombházat egyébként egy erdőszélen, 50, 65 és 80 négyzetméteres méretben alakítják ki, melyhez belső kert is tartozik és a tetőn is lesznek ablakok, így az épületekben lesz elég fény. A területre üdülési jogokat fognak értékesíteni.
Egy 80 négyzetméteres ház alaprajza
Forrás: Dombház Üdülőpark és Öko-turisztikai KözpontHasonló szemléletű – már megvalósult – környezetbarát módon és megújuló energiaforrásokkal kialakított családi házról korábban itt írtunk.
Forrás: http://www.origo.hu/
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
41 hét 2 nap
2 év 34 hét
3 év 44 hét
3 év 45 hét
8 év 4 hét
8 év 38 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
6 év 1 hét
8 év 50 hét