A Nemzeti Földalapban (NFA) rejlő lehetőségek kihasználásával lehetne növelni az állattartás arányát Magyarországon – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Zika Szövetkezet és a Nagyhajmási Gazdaszövetkezet által indított Nyúl-unk a munkáért program eredményhirdetésén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ilken.
V. Németh Zsolt emlékeztetett arra, hogy a mezőgazdaság támogatására többféle programot indított a vidékfejlesztési tárca, amely a nagyüzemi, iparszerű növénytermesztés helyett kisebb gazdaságokra alapozott termelésszerkezetet alakítana ki. A Nyúl-unk a munkáért programról elmondta: a két gazdaszövetkezet révén számos család ingyen jutott nyúlhoz és a felneveléséhez szükséges takarmányhoz. Ezzel a segítséggel a kisebb közösségek tapasztalatot szerezhetnek az állattenyésztésben, és akár termelési csoportokat alkothatnak, így jelentős részük piaci szereplő lehetne.
A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja ezt a programot, s keresi a lehetőségét a hasonló kezdeményezések elindítására. A programba 235 településről 4282 hátrányos helyzetű család jelentkezett. Az eredményhirdetésen Csúvár Zsolt, a program szervezőbizottságának elnöke elmondta: a két nyúltenyésztéssel foglalkozó szövetkezet mintegy 20 millió forintból 13 hátrányos helyzetű falu 250 családjának adott ingyen nyulat és takarmányt. A rászorulóknak oktatókönyvet készítettek és oktatást szerveztek, a tartáshoz pedig díjmentesen biztosítottak ketrecet. A szabolcsi Ilken és Gemzsén már ki is osztották a családoknak az állatokat.
Vidékfejlesztési Minisztérium
Sajtóiroda
1055 Budapest, Kossuth tér 11.
telefon: (06-1)301-4274
sajto@vm.gov.hu
Csatolmány | Méret |
---|---|
vm-logo.gif | 8.65 KB |
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
41 hét 4 nap
2 év 34 hét
3 év 44 hét
3 év 45 hét
8 év 4 hét
8 év 38 hét
8 év 47 hét
8 év 47 hét
6 év 1 hét
8 év 50 hét