Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, felkéri legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja meg, történt-e bűncselekmény a cukorgyárak privatizációjakor, valamint az európai uniós cukorreform hazai végrehajtásával összefüggésben.
A parlament 303 igen szavazattal, 47 ellenében fogadta el a cukorgyárak privatizációját és a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, annak következményeit feltáró vizsgálóbizottság jelentését. Az erről szóló határozati javaslatba a jobbikos Magyar Zoltán kezdeményezésére került bele, hogy a legfőbb ügyész vizsgálja meg a büntetőjogi felelősséget az említett döntések miatt.
A testület megállapítása szerint a cukorgyárak bezárásához és a cukorkvóták elvesztéséhez vezető, az előző kormányzati ciklusokban hozott döntések nem álltak összhangban a nemzetgazdaság érdekeivel. Ezért - szintén a jobbikos Magyar Zoltán indítványának megfelelően - az Országgyűlés felkérte a kabinetet, hogy vizsgálja meg a privatizációs szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítését, és szerződésszegés esetén tegye meg a szükséges és rendelkezésre álló jogi lépéseket.
Forrás: Népszava
A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.
41 hét 1 nap
2 év 34 hét
3 év 44 hét
3 év 45 hét
8 év 4 hét
8 év 37 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
6 év 6 nap
8 év 50 hét