Hirdetés

Hirdetés

Csatlakozz „A legszebb konyhakertek” versenyhez!

A vidéki porták nyerjék vissza régi arcukat, és a pázsit, a virágok és a dísznövények mellett a veteményeskerteknek is jusson bennük hely! 

Kovács Szilvia karcagi alpolgármester hirdette meg városában a programot, amelyben versenyre hívták a jelentkezőket. A Vidékfejlesztési Minisztérium által is támogatott kezdeményezés célja, hogy az akció az egész országra kiterjedjen.

Alig néhány évtizede még hozzátartozott a vidéki udvarokhoz a konyhakert, amely szinte egyik pillanatról a másikra tűnt el a portákról, mondta Kovács Szilvia. Jó lenne, ha visszafordulna ez a folyamat, és a családok ismét termesztenének zöldséget a saját konyhájukra. Ez nem csak gazdasági, hanem szemléletbeli kérdés is.

A verseny szó jelképes, hiszen nem vetélkedésre, hanem alkotásra buzdít. Nem különleges látványkerteket várnak, hanem hagyományos veteményeseket, a régről ismert formájukban. Karcagon néhány könnyen teljesíthető kívánalmat fogalmaztak meg a kiírásban. A kert rendezett környezetben helyezkedjék el a lakóportán, legyen gondozott, s legalább ötféle zöldség növekedjék benne. A növényeket a gazda választja szabadon, a konyhában leggyakrabban asztalra kerülő élelmiszer alapanyagokból: pl. petrezselyem, zöldborsó, sárgarépa, paprika, paradicsom, uborka, tök, saláta.

Karcagon 22-en jelentkeztek a versenyre, amelynek szeptemberben lesz az eredményhirdetése, és értékes ajándékokat adnak át a veteményezőknek. Az alpolgármester szerint indulásnak biztató a benevezők száma. A város körül kialakított zártkertek használói közül is jelentkeztek, de nevezhettek azok is, akik teraszon, zsebkendőnyi földdarabkán szeretnének veteményest kialakítani és művelni.
Az eredményeket szeptemberben hirdetik ki.

A cél, hogy minél több település csatlakozzon a kezdeményezéshez, és mutassuk meg, mennyi szép, gondozott veteményeskert lapul az országban, és mennyi örömöt lelünk a gondozásukban! 

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium, Tudatos Vásárló
Kép forrása: Infokarcag.hu

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.