Kerttervező gyűlés __2012. február. 15. szerda 19 óra __Millenáris, Piros Fekete Galéria /Teátrum I.em.
Február a tavaszi vetőmagok és növényvédő szerek beszerzésének ideje. Nem árt azonban vigyázni: minden szakmai szervezet, de még az Europol is a hamisítványok veszélyére hívja fel a figyelmet. Európában csak az illegális, sokszor – veszélyes anyagokat is tartalmazó permetszerek értéke elérheti a több milliárd eurót!
Népes madársereg telel a mostani hideg napokban is a hortobágyi pusztán – mondta Kapocsi István, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóhelyettese. Minden eddigi csúcsot megdöntött az idén a pusztán telelő rétisasok száma: a napokban tartott számlálás szerint 160 telelő sas van a Hortobágyon. Egy részük hazánkban költ, de számos vonuló egyed is itt maradt az idén.
Magyarország összesen 29 területet jelölt a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek jegyzékére, ami összességében 243 ezer hektárt tesz ki.
Indiában az egyik legfontosabb népélelmezési fehérjeforrás a hal, ezért nagy jelentőségű az akvakultúra, a pontygenetika és az édesvízi haltenyésztési programok területét érintő megállapodás, melyet Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár és Prabeer Kumar Basu, az Indiai Köztársaság Mezőgazdasági Minisztériumának államtitkára írt alá Indiában a Magyar-Indiai Mezőgazdasági Munkacsopo
Ötven évvel ezelőtt kezdte el az Európai Unió elődje, az Európai Gazdasági Közösség megvalósítani a Közös Agrárpolitikát (KAP). Ebből az alkalomból külön, magyarul is elérhető honlapot és „CAP@50” címmel programsorozatot indítottak.
A cukor árának csökkenését eredményezheti, hogy a világ cukortermelése az idén is meghaladhatja a keresletet.
A felsőmocsoládi öreg hárs képviseli Magyarországot az Európai Év Fája verseny 2012 elnevezésű versenyen, amelynek jelöltjeire szerdától lehet szavazni. A megmérettetésen azok a fák vesznek részt, amelyek az adott országban elnyerték az Év Fája címet.
A nagy kereskedelmi áruházak fokozott ellenőrzésébe kezd a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Budapesten. Az indoklás szerint válság idején különösen fontos a fogyasztóvédelem, a legtöbb panasz pedig a hipermarketekre érkezik - írja az Origo. Sajtónyilvános ellenőrzést tart a budapesti Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az egyik fővárosi hipermarketben február 8-án - jelentette be a hatóság.
A Kelemen Hunor által vezetett minisztérium Erdélyből elsőként terjesztette fel Torockót az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) várólistájára.
Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!
11 hét 3 nap
15 hét 6 nap
11 hét 3 nap
21 hét 5 nap
35 hét 6 nap
40 hét 6 óra
41 hét 4 nap
49 hét 14 óra
1 év 3 hét
1 év 7 hét