Hirdetés

Hirdetés

Újra igényelhető támogatás borászati gépek beszerzéséhez

November 5-től újra igényelhető támogatás az olyan új borászati gépek és technológiai berendezések vásárlására, amelyek javítják a vállalkozások összteljesítményét.

A 4 millió eurós - mintegy 1,1 milliárd forintos forrás a már megvásárolt, kifizetett, és üzembe helyezett gépekre igényelhető.

A támogatás mértéke mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő igénylőknél a vásárolt gépek nettó értékének 40 százaléka, míg nagyvállalatoknál 20 százaléka. A vissza nem térítendő támogatással a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a borászati vállalkozások teljesítményét kívánja javítani.
Az igényelt összegnek meg kell haladnia az 1 millió forintot, de nem lehet több 100 millió forintnál. Az 50 millió forint alatti éves árbevételű vállalkozások esetében a támogatási összeg minimumára vonatkozó szabály nem érvényes, így a legkisebb borászatok is igénybe tudják venni a forrást.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján található, hatályos borászati gépkatalógusban szereplő gépekre a 2012. november 5-e és 2012. december 14-e közötti időszakban nyújtható be támogatási kérelem. Ennek feltétele, hogy a kérelmező a berendezést 2012. március 1-jét követően vásárolta meg, és a vételárat a támogatási kérelem benyújtásáig teljes egészében megfizette.
Egy kérelmező csak egy támogatási kérelmet nyújthat be, ami azonban több gépre is vonatkozhat. A benyújtott támogatási kérelmeket a Hivatal a beérkezés sorrendjében bírálja el. A támogatás kifizetésének legkésőbbi határideje 2013. október 15.
További részletek a http://boraszat.kormany.hu/?_preview=068a60f7-9fbf-8be9-b363-0000017e941a és az MVH honlapján találhatóak.

VM Sajtóiroda

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.