Hirdetés

Hirdetés

Új tájvédelmi körzet létesül a Föld Napján

Régi adósságunkat törlesztjük a Körös-éri Tájvédelmi Körzet megalapításával, hiszen ez a táj olyan kiemelkedő értékeknek, kincseknek nyújt menedéket, amelyek méltán emelik hazánk egyik legkülönlegesebb természeti területévé a Körös-ér mentét és a Dorozsma-Majsai-homokhát déli részét – jelentette ki Fazekas Sándor a Vidékfejlesztési Minisztérium Föld napi rendezvényén, Mórahalmon. A tárcavezető kiemelte: az összesen 2223 hektár nagyságú új tájvédelmi övezet a korábbi Ásotthalmi láprét Természetvédelmi Terület mintegy 90 hektár kiterjedésű egységét is magában foglalja.

A Körös-éri Tájvédelmi Körzet Bács-Kiskun és Csongrád megyében terül el; felöleli Kelebia, Ásotthalom, Mórahalom és Öttömös közigazgatási területét. A különleges növényvilág mellett (egyhajú virág, tartós szegfű, homoki kikerics, tarka sáfrány, pókbangó) a körzet hazánk és Európa egyik legritkább és egyben legveszélyeztetettebb emlősfaja, a fokozottan védett délvidéki földikutya élőhelyei is.
Fazekas Sándor beszédében kiemelte: a közvetlen kihalás szélére sodródott, rejtett életmódú rágcsálófajnak mindössze 300 egyede él az egész világon, ebből megközelítőleg 200 példány nálunk maradt fenn. Hozzátette: a tájvédelmi körzet létesítésének köszönhetően a fokozottan védett faj otthona oltalmat kap.
A Körös-éri Tájvédelmi Körzethez közeli, a határ túloldalán található Szelebényi-puszta és a Szabadkai-erdő szintén a délvidéki földikutya élőhelye. A vidékfejlesztési miniszter emlékeztetett arra, hogy a területek a szerbiai természetvédelmi szervek intézkedésének köszönhetően már ott is kiemelt oltalmat élveznek. Fazekas Sándor kiemelte: a földikutya védelme csak a két ország környezetvédelmi szerveinek határokon átnyúló együttműködésével valósítható meg eredményesen.
Boros Emil, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója megköszönte Szerbia környezetvédelmi szakembereinek munkáját, közreműködését a tájvédelmi körzet kialakításában. A meghívott vendégeket és a díjazottakat köszöntötte Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere is. A Föld Napja alkalmából Pro Natura díjat, Pro Natura Emlékplakettet és elismerő okleveleket adott át Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár.

VM Sajtóiroda

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.