Hirdetés

Hirdetés

Októberben kérhetik támogatásaik kifizetését a fiatal gazdák

Október elsejétől igényelhetik támogatásuk döntő hányadának kifizetését azok a fiatal gazdák, akik ezt júliusban elmulasztották - közölte a Magyar Agrárkamara. A gazdák a támogatás 90 százalékának kifizetését október 1. és 31. között kérvényezhetik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH).

A kamara közleménye szerint a 2009. szeptember 15. és október 31. között támogatási kérelmet benyújtott fiatal gazdáknak oda kel figyelniük arra is, hogy a 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet 7. paragrafusa első bekezdése értelmében "legkésőbb a támogatási kérelemnek helyt adó határozat jogerőre emelkedését követően másodikként megnyíló kifizetési időszak végéig" kötelesek a támogatási összeg 90 százalékára vonatkozó kifizetési kérelmet benyújtani.

A kamara szerint ez azon ügyfeleket érinti, akiknek a 2009-ben benyújtott támogatási kérelemre vonatkozó jóváhagyó határozata 2011. április 30. után emelkedett jogerőre, mivel a 2011. július 1. és 31. közötti benyújtási időszak volt az első kifizetési időszak, tehát a második kifizetési időszak most következik. A kifizetési kérelmet a 155/2011. (IX.22.) számú MVH közlemény mellékletében lévő formanyomtatványon, az ügyfél székhelye-lakóhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltséghez postai úton kell benyújtani egy példányban október 1. és 31. között.

A benyújtási időszak utolsó napja munkaszüneti nap, ezért a kifizetési kérelem legkésőbb november 2-án adható postára. A benyújtás napja a borítékon szereplő postai bélyegző dátuma. A kamara azt javasolja, hogy a küldeményt tértivevényes küldemény formájában adják postára az érintettek – áll a közleményben. A Magyar Agrárkamara arra is figyelmeztet, hogy egyebek mellett az MVH érdemi vizsgálat nélkül utasítja el a kérelmet, ha a kis- és középvállalkozás kódja - más néven minősítő kód - a kérelmező mulasztása miatt nem szerepel az MVH ügyfél-nyilvántartási rendszerében regisztrált adatok között. A minősítő kódot legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtásával egyidejűleg kell bejelenteni.

Az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a kérelmet akkor is, ha azt nem formanyomtatványon, vagy nem a megadott határidőben nyújtották be, vagy nem az igény érvényesítésére jogosult nyújtotta be, vagy a kérelmező legkésőbb a kérelem benyújtásával egyidejűleg sem jelenti be az ügyfél-nyilvántartási rendszerbe a fizetési számlaszámát, illetve ha a kérelem főlapját a kérelmező nem hitelesítette eredeti aláírásával.

Forrás: http://www.agromonitor.hu/index.php/mezo/35-mezo/4710-oktoberben-kerheti...

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.