Hirdetés

Hirdetés

Nem változtatott a tej 86 forintos kilónkénti alapárán a terméktanács


Nem változik a tej alapárának éves átlaga, azaz nem módosította 86 forintos kilogrammonkénti előrejelzését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az idei kvótaévre, amely ez év április 1-jétől 2013. március 31-ig tart. Erről a Tej Terméktanács elnöksége keddi budapesti ülésén döntött.

Az elnökség azért határozott így, mert a nyerstej felvásárlási árának a kvótaév elején tapasztalt jelentős csökkenése után az árak jelenlegi mérsékelt, majd - a szakértők szerint - októbertől várható élénkebb ütemű növekedése megerősíti a testület az éves átlagárra vonatkozó prognózisának realitását és annak fenntartását. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a tej idei kvótaévre vonatkozó alapárára történő előrejelzését ez év április elején tette közzé. Az alapár 3,6 százalékos zsírtartalmú és 3,25 százalékos fehérjetartalmú extra minőségi kategóriába sorolt nyerstejre vonatkozik. A szakmaközi szervezet elnöksége a prognózist a kvótaév során negyedévente vizsgálja felül, és indokolt esetben módosítja is azt.
A termelők és a feldolgozók képviselői a kiszámítható piaci viszonyok kialakítása érdekében önszabályozó szakmaközi megállapodást kötöttek. Megegyeztek arról is, hogy a tej alapárát a 2012/13-as kvótaévre 2,5 százalékos eltérési sáv alkalmazásával jelzik előre. Mindez azért fontos a termelőknek és a feldolgozóknak, hogy az előrejelzés figyelembe vételével kössék meg illetve módosíthassák érvényes szerződéseiket. A szerződéskötés a termelőknek és a feldolgozóknak hosszú távú biztonságot ad. Azok a termelők ugyanis, akik szerződés nélkül értékesítenek, kiszolgáltatottak a jelentős piaci ármozgásnak – közölte a terméktanács.

forrás: http://www.agromonitor.hu/

 

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.