Hirdetés

Hirdetés

Kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében a kapcsolatfelvétel támogatása – Pályázat a Norvég Alap Zöld ipari innováció program 2013 keretében

Forrás: http://palyazatmenedzser.hu

Megjelent a Norvég Finanszírozási Mechanizmus Zöld ipari innováció program 2013 keretében a “Kétoldalú kapcsolatok erősítése érdekében a kapcsolatfelvétel támogatása” elnevezésű pályázat kiírása.

A pályázat célja

A kétoldalú kapcsolatok erősítésére szolgáló pályázat célja, hogy a Norvég Királyság támogatásával megvalósuló Norvég Alap Zöld ipari innováció program pályázatra benyújtandó projektjavaslatokban norvég partnerek is közreműködjenek.

Jelen pályázati kiírásból elnyert támogatás a „Hulladék mennyiségének és a levegő, víz, talaj szennyezésének csökkentése (1. alprogram)” illetve a „Környezetbarát termelési technológiák fokozottabb használata (2. alprogram)” pályázati kiírásokra benyújtandó pályázat előkészítő látogatásaira és megalapozó tanulmányának készítésére fordítható.

A kapcsolatépítés támogatása révén a pályázat elősegíti a magyar pályázók norvég vállalkozásokkal, valamint költségvetési és nonprofit szervezetekkel való együttműködését.

Pályázók köre

A kétoldalú kapcsolatok erősítését (pályázati partner keresését) szolgáló pályázatot a zöld ipari innováció programra norvég partnerrel közös pályázat benyújtását tervező, Magyarországon székhellyel vagy telephellyel rendelkező szervezetek adhatják be:

Projektgazda profitorientált gazdasági tevékenységet folytató, jogi személyiségű gazdasági társaság lehet, melyben az állam vagy az önkormányzat közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedése – tőke vagy szavazati joga alapján – külön-külön vagy együttesen sem éri el a 25%-ot.

Jogi személyiségű gazdasági társaság (GFO kód alapján: 11)
A Projektgazda önállóan vagy maximum négy, Magyarországon székhellyel vagy telephellyel rendelkező Projekt Partnerrel együtt nyújthat be pályázatot.

Magyarországi Projekt partnerek lehetnek:

jogi személyiségű gazdasági társaságok és szövetkezetek;
Jogi személyiségű gazdasági társaság (11);
Szövetkezet (12),
költségvetési szervek és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek (pl. felsőoktatási intézmények, önkormányzatok) (GFO kód 3);
jogi személyiségű nonprofit szervezetek
Szövetség és más egyesületi formák (52);
Köztestület (54);
Alapítvány (56);
Nonprofit gazdasági társaság (57);
Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (59).
Norvég projekt partner lehet:

jogi személyiségű gazdasági társaság és szövetkezet;
Jogi személyiségű gazdasági társaság (11);
Szövetkezet (12),
költségvetési szerv és költségvetési rend szerint gazdálkodó szerv (pl. felsőoktatási intézmények, önkormányzatok) (GFO kód 3);
jogi személyiségű nonprofit szervezet
Szövetség és más egyesületi formák (52);
Köztestület (54);
Alapítvány (56);
Nonprofit gazdasági társaság (57);
Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (59).
A pályázat részletei

A közös pályázatok beadását célzó kétoldalú kapcsolatépítésre rendelkezésre álló keret összege 210.000 EUR.

A támogatás összege

A pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege a kapcsolatépítésben résztvevő (kiutazó és beutazó) személyenként maximum 3000 €.
Az átlagosan két éjszakás tartózkodással járó kiutazás költsége (mely tartalmazza az utazás, szállás, utasbiztosítás, az utazáshoz kapcsolódó napidíj, ellátás és a regisztrációs díj költségét) fejenként maximum 1500 €, mely a tervezett program alapján igazolt hosszabb tartózkodás és a pályázat elkészítéséhez szükséges háttértanulmányhoz, illetve üzleti tervhez kapcsolódó költségek alapján maximum 3000 € összegig növelhető.
Pályázó szervezetenként maximum két fő utazhat. Egy pályázat keretében igényelhető minimum támogatási összeg 500 €, maximális támogatási összeg 36.000 €.
A támogatás mértéke maximum 100%.

A támogatás utófinanszírozással történik.

Támogatható tevékenységek

Személyes kapcsolatfelvétel:
pályázó magyar szervezetek (Projektgazda és a magyar projekt partnerek) képviselőinek kiutazására Norvégiába a pályázati űrlapon feltüntetett szervezetekhez;
norvég projekt partnerek képviselőinek Magyarországra, a pályázó magyar szervezetekhez történő beutazására.
a partnerség kiépítése érdekében konferenciákon, szemináriumokon, kurzusokon, műhelybeszélgetéseken való részvétel Norvégiában; illetve norvég partner esetében Magyarországon.
Tanulmánykészítés: A tevékenység során lehetőség nyílik a norvég partner bevonásával tervezett pályázat elkészítéséhez szükséges tanulmányok (üzleti terv, háttértanulmány) közös készítésére.
Figyelem! A PályázatMenedzser.hu csak a pályázat legfontosabb elemeit publikálja. A teljes kiíráshoz látogassa meg a kiíró honlapját.

A pályázat benyújtása

A pályázati űrlap kitöltése, a csatolandó mellékletek megküldése elektronikusan történik, a www.norvegalap.hu honlapon keresztül. Az elektronikus pályázati űrlap benyújtását követően nyomtatható nyilatkozatot postai úton, egy eredeti példányban cégszerűen aláírva ajánlott küldeményként folyamatosan a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2013. szeptember 10-én (kedden) 24.00 óráig (postabélyegző dátuma) a következő címre kell beküldeni:

Zöld ipari innováció program
NFFKÜ – Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt.
1037 Budapest Montevideo u. 16/A

További információ

A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban információ kérhető a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (mint Végrehajtó Ügynökség) ügyfélszolgálatának +36-1-999-4400 telefonszámán és a reenindustry@norvegalap.hu email címén. A válaszadás 8 napon belül történik, illetve kerül feltöltésre a www.norvegalap.hu honlapra.

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.