Hirdetés

Hirdetés

Fiatal kutatókból – felkészült agrárszakemberek

Magyarország számára az élelmiszerágazat stratégiai jelentőségű. Különleges természeti adottságaink és hagyományaink jobb kihasználásához azonban még több figyelmet kell szentelnünk a szakemberképzésre és az innovációra – hangzott el Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszer-feldolgozási főosztályvezetőjének a Budapesti Corvinus Egyetem és az Országos Tudományos Diákköri tanács által szervezett konferenciáján. Közlemény.

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekcióján tartott előadáson a szakember elmondta: az elmúlt években világosan kiderült, hogy csak a magasabb, a piac által is elismert hozzáadott értékkel biztosíthatjuk hosszú távon helyünket a nemzetközi versenyben. Az élelmiszerlánc-biztonság kérdése pedig egyre jelentősebb kihívásként jelenik meg minden országban. Az új kockázatok, hamisítási módszerek, veszélyforrások tanulmányozása szintén felkészült szakembereket igényel, ezért kiemelt jelentősége van annak, hogy ezek a kérdések a fiatal kutatók versenyén hangsúlyt kaptak – fogalmazott Gyaraky Zoltán. 

Az első, kifejezetten fiatal kutatóknak szóló konferenciát 62 évvel ezelőtt rendezték meg, amely az eltelt évek alatt Magyarország legrangosabb tudományos tehetséggondozó jellegű megmérettetésévé nőtte ki magát. A kétnapos rendezvényen az agrárszekcióban 16 tudományterületen 343 egyetemi hallgató méretteti meg magát. A hallgatók felkészülését 507 oktató és kutató segítette, a pályaművek értékelésében pedig több mint száz nemzetközileg elismert szakember vesz részt.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.