Hirdetés

Hirdetés

Fazekas Sándor: jelentősen növelhető a magyar haltermelés

Mintegy 10 ezer tonnával növelhető 2014 után - az új uniós költségvetési ciklusban - a magyar haltermelés, amennyiben az EU-ban a korábbi magyar javaslatot elfogadva megnövelik az édesvízi haltartás támogatását - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Tiszafüreden újságíróknak egy szakmai rendezvényen.

A tárcavezető a halfogyasztás népszerűsítését célzó és a magyar halgazdálkodás helyzetét ismertető rendezvényen jelezte: ugyan még a költségvetési tervezés folyik, de esélyt lát arra, hogy az édesvízi halászat támogatása nagyobb lehet az EU-ban a korábbinál. Ha ez így lesz, 2014 után mintegy 30 százalékkal emelkedhet a magyar haltermelés mennyisége - emelte ki.

Fotó: MTI, Bugány János

A karácsonyi halszezon alkalmából is biztatott mindenkit, hogy egyen több halat, megjegyezve, hogy Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás évente 4,0-4,5 kilogramm, holott az uniós átlag 20 kiló körül van.

Magyarországon jelenleg az éves haltermés mennyisége 30 ezer tonna körül mozog - mondta a miniszter. Hozzáfűzte: a magyar étkezési kultúrába a halfogyasztás beleillik, hiszen a halászlé hungarikumnak számít. Ezt az ételt - sok más, halból készült étel mellett - az ország minden táján ismerik és fogyasztják, de különböző módon elkészítve.

Bardócz Tamás, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) osztályvezetője az MTI-nek arról beszélt, hogy hosszú éveken keresztül a magyar halfogyasztás 35-40 százaléka az év végi ünnepekre esett. Ez azonban az utóbbi időben változik, főként az e téren végzett marketing tevékenység hatására. Azaz nemcsak emelkedik a halfogyasztás az országban, hanem ma már nem koncentrálódik a karácsonyi ünnepkörre.

Hegedűs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője - mint vendéglátó - arról tájékoztatott: a Tisza-tóhoz évente több mint 400 településről érkeznek horgászok. Ebben az évben a társaság mintegy 150 ezer horgásznapot tart majd nyilván. A kft. árbevétele most évi mintegy 200 millió forint, ami évente 15-20 százalékkal nő. A bevétel szinte teljes mértékben a horgászjegyek értékesítéséből származik - tette hozzá.

Fotó: Szabó István

Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója a kormoránok kártételére hívta fel a figyelmet. Ismertette, hogy egy tudományos felmérés szerint ezek a madarak Magyarországon évente, mintegy 2400 tonna halat fogyasztanak el.

(MTI, http://www.kormany.hu/

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.