Hirdetés

Hirdetés

Eredményes egyeztetés a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Tej Terméktanács között

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács képviselői egyeztettek Simon Attila István jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárral az új földtörvény tervezet tejágazatot érintő rendelkezéseiről.

A Terméktanács üdvözölte, hogy a jövőben kiemelt figyelem illeti meg az állattartással foglalkozó gazdálkodókat. Ugyanakkor javaslatokat fogalmaztak meg a tejtermelés kiszámíthatóságát és a bizonytalansági tényezők csökkentését, illetve a takarmánytermő területek biztosítását szolgáló módosításokra. A megbeszélésen a felek álláspontja jelentősen közeledett.

Terméktanács számára megnyugtató a közeli hozzátartozók használatában álló földterületek összeszámításával kapcsolatos terméktanácsi javaslat minisztériumi fogadtatása.

A szervezet szerint biztató a takarmánytermő területek biztosításának szabályozására vonatkozó elképzelések előrehaladása. Utóbbi témában a részletek kidolgozása a jövőben folytatódik.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Terméktanácsnak jelezte, hogy a törvényjavaslat országgyűlési tárgyalásakor számos módosító javaslatot nyújtanak még be, melyek a Terméktanács által felvetett problémákat is kezelik majd.

VM Sajtóiroda

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.