Hirdetés

Hirdetés

Elindult a mintamenzaprogram Budapesten

Elindult a mintamenzaprogram Budapesten, aminek a közétkeztetés teljes megújítása a célja.

A mintamenzaprogram keretében főzik az ebédet a Junior Vendéglátó Zrt. 36-os üzemében, a főváros XX. kerületében, a Lázár utcában

Pesti Imre budapesti kormánymegbízott szerdán sajtótájékoztatón ismertette, a program első fázisában azt ellenőrzik, hogy a szolgáltatók hogyan használják fel a normatívákat, az ételek mennyire egészségesek. Kiemelte, hogy a kormány idén 50 százalékkal emelte a közétkeztetésre fordítandó forrásokat: a tavalyi 68 ezer forintról 102 ezer forintra nőtt az éves fejenkénti keret. Az iskolaszüneteket is figyelembe véve ez nagyjából 225 napra vonatkozik.

Szavai szerint a mintegy félmillió ember közétkeztetését ellátó Budapest is fontosnak tartotta, hogy csatlakozzon a programhoz. Hozzátette, hogy a szolgáltatók önkéntesen vesznek részt a kezdeményezésben. Az ellenőrzések eredményeiről néhány hónapon belül beszámolnak, de a valódi eredmények csak évek múlva látszanak majd – mutatott rá Pesti Imre.

Prohászka Béla mesterszakács, a program szakmai vezetője arról tájékoztatott, hogy az egészséges, magyar alapanyagokat és a modern konyhatechnológiát részesítik előnyben, hogy az ételek minél nagyobb mértékben megőrizzék vitamin- és ásványianyag-tartalmukat.

Kiemelte, hogy az étlapok összeállításánál a forgónapok helyett a szezonalitás kap hangsúlyt, vagyis az évszaknak megfelelő – s így nem drága – alapanyagokból főznek majd a szolgáltatók.

Fontosnak nevezte, hogy ne utaztatott anyagokat használjanak fel. Kitért arra is, hogy a szülők, fogyasztók az interneten is nyomon követhetik az étlapokat, ami álláspontja szerint gasztrokultúrát visz a családokba.

Az eredetileg 2010-ben Békés megyében kezdett mintamenzaprogramot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tavaly novemberben indította el országos szinten.

(Forrás: MTI)

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.