Hirdetés

Hirdetés

Elindult a 2013 LEADER program, akár 50 millió Ft vissza nem térítendő támogatás 60-65% támogatási intenzitással

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a napokban indította el a már nagyon várt LEADER 2013 programját. A korábbi évekhez képest nagyságrendekkel nagyobb forrásból, mintegy 30 milliárd Ft-os keretből fogják támogatni a pályázni vágyókat. A program lényege a 10.000 fő alatti településeken vállalkozások fejlődésének elősegítése, vissza nem térítendő támogatásokon keresztül. A pályázaton belül két fő irányvonal van, vállalkozásfejlesztési célú beruházás, és közösségi célú beruházás. Az induló vállalkozásokat különösen támogató konstrukcióban, sok esetben még természetes személyként lehet a pályázatot beadni, és csak akkor kell vállalkozást alapítani, amikor már nyert a pályázat, és vannak olyan kivételes esetek, amikor ebben az esetben sem szükséges vállalkozást indítani. Fontos tudnivaló a pályázati folyamattal kapcsolatban, hogy a beadás menete két körös. Első körben a helyi LEADER-hez kell beadni egy pályázatot, és ha itt átment, és pozitív bírálatban részesült, akkor lehet a második körnek nekilátni és immár a MVH-hoz beadni egy részletesebb anyagot. Az első körös beadások a napokban kezdődnek és a második körre pedig június 17-től lehet a kész pályázati anyagokat beadni. A pályázattal kapcsolatos fontosabb információk a következők:

LEADER program, vállalkozás célú fejlesztések

A támogatás célja

A támogatás célja a vidéki térségekben új vállalkozások létrehozása és kezdő beruházásainak támogatása valamint a már működő vállalkozások még versenyképesebbét tétele. Ezáltal munkahelyek megtartása és újak létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet fejlesztése.

Pályázók köre

  • egyéni vállalkozó
  • gazdasági társaság (Kft, Bt, stb)
  • természetes személy (aki vállalja, hogy a támogatás megítélése esetén egyéni vállalkozóként valósítja meg a pályázatban leírtakat)
  • őstermelő (amennyiben a pályázatban meghatározott fejlesztés saját előállítású vagy helyi termék előállítására, feldolgozására, valamint piacra jutásának elősegítését célzó tevékenységre irányul).

A támogatás az alábbi célterületekre vehető igénybe

A helyi LEADER tervben megfogalmazottak szerint az alábbi területek fejlesztésére:

  • versenyképesség
  • környezetgazdálkodás
  • életminőség javító intézkedés

Támogatás az alábbi tevékenységek megvalósítására vehető igénybe

  • a fejleszteni kívánt tevékenységhez kötődő eszközök- és gépbeszerzés
  • a gazdasági tevékenységgel érintett épülethez, épületrészhez tartozó, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódóépítési munka, új épület, építmény kialakítása
  • gazdasági tevékenységgel érintett épülethez vagy épületrészhez kapcsolódó kis léptékű  infrastruktúra-fejlesztés
  • minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetése
  • a vállalkozás támogatható tevékenységét közvetlenül szolgáló szoftver
  • versenyképesség javítása, marketing

Támogatás jellege

Vissza nem térítendő támogatás, amelynek mértéke a beruházás helyszínének besorolásától függően:

  • hátrányos helyzetű területen megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 65%-a;
  • egyéb területen megvalósuló fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 60%-a.

A támogatás utófinanszírozott, de 30% előleg igényelhető!

Támogatás mértéke

A helyi LEADER terv szerint, de legalább 200.000 Ft és legfeljebb 50.000.000 Ft lehet a támogatás összege.

Területi korlátozás

A támogatott projekt megvalósítási helyszíne nem lehet a Budapest, és a hozzá tartozó agglomeráció, illetve nem lehet 10.000 fő feletti település.

Pályázatok beadási időszaka

Pályázatok első körének benyújtása június elején kezdődött, a második kör benyújtására 2013.június 17-től forráskimerülésig van lehetőség, de legkésőbb 2013.augusztus 31-ig.

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.