Hirdetés

Hirdetés

Elfogadták a Gyulahús üzleti tervét

700 milliós tőkeemelést hagyott jóvá tegnapi soron kívüli, zárt ülésen a képviselő testület a Gyulahús Kft.-ben. Tartható a februári indulás időpontja.

A testület elfogadta a társaság 2013-ra kidolgozott üzleti tervét, februártól decemberig a tervezetben 5,261 milliárd forint árbevétel és 43 millió forint nyereség szerepel. A Gyulahús Kft.-t az önkormányzat a gyulai húsipar újjászervezésére alakította meg január első napjaiban kétmillió forint jegyzett tőkével, majd január 24-én a testület 114 millió forint tagi kölcsön nyújtásáról döntött a termeléshez szükséges alapanyagok beszerzésére – emlékeztetett a polgármester.

A Gyulahús Kft.-nél a gyártás 282 dolgozóval indul február 4-én, a további létszámbővítés az üzleti eredmények függvénye lesz – jegyezte meg. A cég gyulai és a csabai kolbászokat, májas termékeket és egyéb húskészítményeket gyárt, a termelést a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát épületeiben végzik, az ott található eszközökkel, ismertette. A Gyulahús Kft. szerdán írta alá a bérleti szerződéseket a felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-vel.

Görgényi Ernő hangsúlyozta: Gyulán a rendszerváltás óta több termelőüzemet bezártak, a gyulai húsipar az első, amelyet helyi összefogással és a kormány támogatásával sikerült talpra állítani. A kormány a húsipar megmentésére 1,8 milliárd forintot adott a városi önkormányzatnak.

forrás: http://agrarszektor.hu/hir/

 

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.