Hirdetés

Hirdetés

Búcsú a gyulai kolbásztól is

Valószínűleg végleg megszűnik az egyik legrégebbi magyar élelmiszeripari vállalat. 300 embernek mondanak fel, a cégnél csak a karbantartók maradnak.

 

Búcsú a gyulai kolbásztól is
(Neményi Márton)

Csoportos létszámleépítést jelentenek be ma a Gyulai Húskombinátnál – tudta meg a Népszabadság. A lap szerint a jelenleg már csak 360 dolgozóból 300-nak mondanak fel. A lap informátorai szerint csak 50-60 ember marad a cégnél, akik a karbantartáshoz, állapotmegőrzéshez kellenek majd.

Máté Istvánné felszámolóbiztos a Népszabadságnak elmondta, hogy december 3. után lehet bejelenteni a lépést a munkaügyi központnak. Ezt követően két hónapig kapják a dolgozók a bérüket, többek között a felmondási idő miatt is. Ezzel ugyanakkor immár vége az egyik legrégebbi magyar élelmiszeripari vállalatnak – olvasható a lapban.

A múlt héten – amikor 29 embert voltak kénytelenek elküldeni – még abban reménykedtek a társaságnál, hogy a bíróság nagyon gyorsan dönt arról, hogy a cég számlájára vagy céget korábban működési hitellel „ellátó” bankokhoz kerüljön az a mostanra 240 millió forint, amelyet a társaság a vevőitől vár. Ez a pénz a felszámolás megindulása óta halmozódott, s a cég vásárlói azért nem fizették ki, mert nem volt tisztázott, hogy hova is kellene utalniuk. A bankok ugyanis a kintlévőségeik fejében maguknak követelték a pénz, míg a Gyulai a termelés biztosítása miatt a saját számláján szerette volna látni a forrást. A kérdésben a törvényszéktől vártak döntést, ami azóta sem született meg.

Máté Istvánné viszont annyit jelzett, hogy ha az említett összeg be is folyik a céghez, az is csak arra elég, hogy a dolgozók említett kéthavi bérét kifizessék, termelésre már nem marad, és ez a legnagyobb gond, nem is látszik, honnan lenne működésre keret.

A Gyulai már több év óta komoly nehézségekkel küszködött. A korábbi évek veszteségei után (2006-ot például 1,2 milliárd forintos mínusszal zárták) az átszervezéseknek köszönhetően 2007-re sikerült stabilizálni a működést. Ez az állapot azonban egyáltalán nem bizonyult tartósnak: a gazdasági válság kikezdte a vállalat keresletét, miután a cég termékei jellemzően a drágább kategóriába tartoznak. Hasonló problémákat okozott a forint euróval szembeni árfolyamának gyengülése is. Ez ugyanis hatványozottabbá tette az alapanyagárak folyamatos emelkedését, ezt a hatást pedig már nem tudták a vevőkre hárítani.

Ezen okok együttes következménye volt, hogy a hitelállomány egyre nagyobb lett, 2011-re akkorára duzzadt, amit már nem tudott kezelni a vállalat. Vállalati, élelmiszeripari és politikai körök ezért emelték fel a hangjukat, és kértek segítséget a kormánytól, ami végül a már sokat emlegetett stratégiai státusz formájában érkezett meg. A mai fejlemények szerint azonban ez vajmi keveset ért.

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.