Hirdetés

Hirdetés

Bognár Lajos: sikeres a Halászati Operatív Program

A Halászati Operatív Program (HOP) forrásainak kötelezettségvállalási szintje több mint 68 százalékos, amit a program sikereként értékelt Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára.

Kedden Budapesten újságírók előtt a helyettes államtitkár kifejtette: ez azt jelenti, hogy a források felhasználásának végső, 2015-ös határidejéig a Magyarország számára a programban rendelkezésre álló keretösszeget, mintegy 13 milliárd forintot a vállalkozások lehívják, felhasználják. A keretösszeg 75 százaléka uniós forrásból, a fennmaradó hányad pedig a nemzeti büdzséből származik.

A teljes keretből ez év december elejéig már 9 milliárd forintot kötöttek le a vállalkozások. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a vállalkozások által lekötött pénzből 8,5 milliárd forintot mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) használtak, illetve használnak fel, összesen 202-en.

Bognár Lajos tájékoztatása szerint a HOP keretében eddig a beruházások támogatására helyezték a hangsúlyt, mostantól pedig a célterület a marketing és az innováció lesz. Ezeknek a finanszírozására több százmillió forint áll majd rendelkezésre, és az alapvető cél az, hogy növekedjen a halfogyasztás Magyarországon. (A magyarországi halfogyasztás jelenleg 4,2-4,5 kilogramm évente.) Hozzátette: minden korábbi, a halfogyasztást népszerűsítő program folytatódni fog.

A halgazdálkodás magyarországi fejlesztésében jó lehetőségeket lát Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki arról számolt be, hogy cége 1000 hektár vízfelületen gazdálkodva foglalkozik haltermeléssel, horgásztatással, horgászturizmussal, folyamatosan fejleszti a termelés technológiáját, a kereskedelmet, és fordít turisztikai beruházásokra is.

Az MTI kérdésére elmondta: a társaság múlt évi árbevétele 1,1 milliárd forint volt, az idén azonban 10 százalékos bevételcsökkenésre számítanak, elsősorban a rendkívül aszályos időjárás következményeként. Ezért a múlt évi mintegy 140 millió forintos nyereség az idén várhatóan 60-70 millió forintra csökken - tette hozzá, ám a körülményeket tekintve a vezérigazgató elégedett cége teljesítményével.

forrás: http://gazdasag.ma.hu/

Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.