Hirdetés

Hirdetés

Tűzifát keresnek Budapesten a VIII. kerületben

 

Magam pedagógus vagyok és abban kérném Tisztelettel az Önök segítségét,miszerint a környezetemben közel tíz éve ismerek és mindenben, ÖNZETLENÜL (próbálok a lehetőségeimhez mérten még jelenleg élelmiszerrel is) SEGÍTENI, egy nyitott szívvel született, mostanra középiskolás, kíváló tanuló fiú gyermeket (aki sajnos állandóan beteges)  és Szüleit.

Nekem, majd férjemnek is  köszönhetően, rengeteg papír és személyes közbenjárásunk okán a helyi Önkormányzatnál,  már öt éve kaptak Budapesten méltányosságból egy nyolcadik kerületben lévő lepusztult,egy szoba hallos 38nm-es, önkényesek által lakott (négy fal) kislakást.

Víz illetve villany újra kiépítése az Ő feladatuk volt,hiszen csak a négy falat adták,az otthonná varázslás önerőből, iszonyú nélkülözések árán valósulhatott meg.

Sajnos ebbe a lakásba a gáz bevezetése anyagi gondjaik miatt nem valósulhatott meg,bár a bejárati ajtó felett található lenne a gáz csövezése.

Az Édesanya pedagógus asszisztens,könyvelésben is jártas végzettségű, jelenleg negyedik hónapja nem kap semmilyen állást, naponta próbálkozik,elhelyezkedni.

Édesapa kazánfűtő végzettségű, jelenleg háztakarítóként egy közös képviseletnél próbálja nagyon és egyre szűkösebben, magukat eltartani,két kezével elvégezhető bármilyen munkát elvállalna,ha lenne kinek.

Nem a kisebbséghez tartozó dolgos, megbízható,tisztességes,rendes szülők akik minden káros szenvedélytől mentesen csak a beteg fiúkat próbálják iskoláztatni és "mindent megadni"!

Sajnos, mostanra olyan kilátástalan mindkét szülő helyzete, (mindennapos élelmezésük is gondot okoz) önhibájukon kívül,hátralékuk is keletkezett, (közel 240.000Ft víz- csatorna,lakbér,Elmű tartozás) mely most is csak azért derült ki,mert egy nagyobb gázfűtéses lakásra próbáltam újabb segítő leveleket beadni, a gyermek súlyos egészségi állapotát figyelembevéve.

Mint megtudtuk, ez sem valósulhat meg,mert komoly (több milliós) összeg különbözetet kellene egy esetleges lerobbant, de nagyobb lakásba beköltözés okán megfizetniük.

Ők még soha, sehol semmilyen fórumon, eddigi életükben NEM VETTEK IGÉNYBE,KÉRTEK SEGÍTSÉGET, de amiért most megkerestem és zavarom Önöket,az a következő lenne: Az adott Család jelenlegi nehézségekkel teli életében, KÉPTELEN a TÜZIFÁT MEGVÁSÁROLNI, amivel Ők, FŐZNI és FŰTENI is egyaránt KÉNYSZERÜLNEK!

Abban szeretném Tisztelettel az Önök NAGYLELKŰ segítségét megkérni, hogy amennyiben módjukban állna tegyék meg,hogy segítő kezet nyújtanak Nekik   TÜZIFA ellátásában, kiszállíttatásában a mostantól elengedhetetlenül szükséges hideg ŐSZI-TÉLI fűtési-főzési szükségükhöz.

Utólag is szíves elnézésükt kérem,hogy ismeretlenül zavartam és Önök elé tártam, egy rettenetesen nehéz helyzetbe került Család hétköznapjait!

Előre is megköszönve SEGÍTŐ SZÁNDÉKUKAT, maradok ŐszinteTisztelettel F. R. Andrea verolga@freemail.hu

 

Cimkék:
Hirdetés

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!

 

 

Felelősségi nyilatkozat

A termelőtől.hu a termelő adatlapján található információk valódiságát nem tudja ellenőrizni, ezért felelősséget sem tudunk vállalni az ott leírtakért. A termelőtől.hu nem vállal felelősséget a látogató és a termelő közötti adásvételkor történő esetleges problémákért sem.