A kertészkedők alig várják már a téltemető, a hóvirág, a tulipánok, nárciszok szezonnyitó, vidám színkavalkádját. Várhatóan a téli időjárás miatt hetekig tart még a kényszerű semmittevés – addig is dobjuk fel hangulatunkat és vigyük be a tavaszt a négy fal közé! Néhány egyszerű és pénztárcabarát virágos ötlettel vidámságot varázsolhatunk otthonunkba.

Télen a kertészeti árudák, a nagyobb bevásárlóközpontok a hagymás virágzók széles választékát kínálják. Válasszunk a lakás hangulatával, a bútorok, textíliák színével harmonizáló hagymás növényeket, a csupasz cserepeit helyezzük ezekhez illő kaspókba, és máris hetekig örülhetünk a tavasznak a lakásban! Figyeljünk a kiválasztásnál arra, hogy ne a teljesen kinyílt hagymások mellett döntsünk, a pillanatnyi virágözön nem tartós – helyette a bimbós állapotban lévő növényeket vásároljuk.
Cserepes hagymás növényeink némi odafigyeléssel több héten át virágoznak, persze ezt alapvetően befolyásolja a lakásunk hőmérséklete és a választott növény fejlődési stádiuma.
(Ne felejtsük el, hogy az ősszel ültetendő hagymások kedvelik a telet, sőt hideghatás nélkül nem is virágoznak.)
Azaz válasszunk bimbós állapotú, nem teljesen kifejlett növényeket, és lehetőség szerint helyezzük a virágokat minél hűvösebb helyre a lakásban, mivel ezzel meghosszabbíthatjuk a virágzási periódust.
A tulipán, krókusz, nárcisz, jácint és a gyöngyike remekül mutatnak egymással kombinálva, vagy ültethetjük őket külön cserépbe, egymással harmonizáló kaspókban.
Az elvirágzást követően a hagymákat ne dobjuk ki, ha módunkban áll, ültessük ki a kertbe, hagyjuk, hogy a szárak leszáradásával a hagymák fel tudjanak készülni a következő évi virágzási periódusra.
Izgalmas próbálkozás, ha a hagymát kizárólag vízben virágoztatjuk – ehhez célszerű speciális üvegvázát választanunk.

Az üvegváza homokóraszerű: felső részébe helyezzük bele a hagymát, összeszűkülő nyaka biztosítja, hogy a hagyma minimálisan érintkezzen a vízzel, a kifejlődő gyökerek ezen a vékony nyakon át fejlődnek és nyúlnak a vízbe. (Ilyen üveg-, porcelán- v. fémvázák beszerzésében a Tulipanshop.hu segíteni tud Önnek!)
Váza híján, vizes kavicságyon dekoratív tálba is helyezhetjük a hagymákat, szorosan egymás mellé. Figyeljünk a hajtatás két aranyszabályára: csak hideghatásnak kitett hagymákat válasszunk és figyeljünk, hogy az alsó része csupán annyira érintkezzen a vízzel, hogy a hagyma csak „kiszagolja” azt. A virág gyökere a víz felé törekvés közben kezd kifejlődni és megerősödni.

Élvezzük próbálkozásainkat a hagymás virágzókkal - ötleteinket a tapasztalatok fényében a következő téli szezonban újakkal gazdagíthatjuk… De addig is örömteli kertészkedést kívánunk a lakásban, a teraszon és a kertben egyaránt!
Mindezeket elősegítendő Regisztrációs Akciót hirdetünk minden újonnan belépő kedves látogatónknak.
Forrás: http://www.balintgazda.hu
Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!
2 nap 19 óra
3 hét 2 nap
4 hét 2 nap
9 hét 24 másodperc
13 hét 19 óra
14 hét 2 nap
25 hét 6 nap
30 hét 2 nap
25 hét 6 nap
36 hét 1 nap