Rászáll a hipermarketekre a fogyasztóvédelem

A nagy kereskedelmi áruházak fokozott ellenőrzésébe kezd a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Budapesten. Az indoklás szerint válság idején különösen fontos a fogyasztóvédelem, a legtöbb panasz pedig a hipermarketekre érkezik - írja az Origo. Sajtónyilvános ellenőrzést tart a budapesti Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az egyik fővárosi hipermarketben február 8-án - jelentette be a hatóság.

A Budapest Főváros Kormányhivatala alá tartozó intézmény szerint a fogyasztói panaszok nagy része a hipermarketek miatt jön, ezért kezdtek az akcióba. Az indoklás szerint a "gazdasági nehézségek időszakában az embereknek jobban be kell osztaniuk a pénzüket a mindennapi vásárlásaik során is. Ebben a helyzetben fokozott jelentősége van annak, hogy a fogyasztók ne legyenek kiszolgáltatva a kereskedelmi vállalkozások esetleges szabálytalanságainak."

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség két másik állami hivatallal közösen folytatja le a vizsgálatokat, amelyeken konkrét fogyasztói panaszokat is kivizsgálnak. A felügyelőség meghívta a sajtó munkatársait is, de nem árulta el, melyik áruházakban fogják elvégezni az első, február 8-i vizsgálatot.

Forrás: http://www.veddamagyart.info/szolgalati-koezlemeny/1550-raszall-hipermar...

CsatolmányMéret
tesco-hipermarket.jpg90.04 KB

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!