Mai napig emlékszem a cserépkályhánk illatára, a fahasábok beszédes ropogására. A szoba melege nem hasonlítható semmihez, ha a kályhában izzik a parázs. Édesanyám a dunyhát a forró cserepekhez tartotta pár percig, nővéremmel pedig ficánkolva vártuk az ágyban az ölelő meleget… A kályharakás, a cserép készítése különleges szakma. Precizitás, odafigyelés, kézügyesség és kreativitás szükséges hozzá. Keszthelyen dolgozik egy fazekas mester, aki nem csak a korongozáshoz ért, de kályhát is épít. Sőt, még a történetüket is ismeri! Szalay Imre megosztotta velünk mestersége történetét.

A szemeskályha
A Dunántúl parasztságának volt jellegzetes fűtőeszköze a szemeskályha. Eredete a középkorra tehető, használata egészen a XX.sz. elejéig általános volt. Sárból tapasztott, bögreszemes kemencékből hosszú fejlődés folyamán alakult ki a jellegzetes, alul szögletes, felül hengeres forma. A török hódoltságig ugyanazt a fejlődési utat járta be a Dunántúl és az Alföld falusi házainak a fűtését szolgáló kemence, majd egymástól elválva alakult ki a szemeskályha és a búbos kemence. A közös eredetet támasztja alá a hasonló használat – mindegyikkel egyaránt fűtöttek és sütöttek – és az azonos működési elv – osztatlan belső tér, melyet a falon keresztül a konyhából fűtöttek.

Legtöbbször szalmával, venyigével, kukorica szárral de a legszegényebbek mindenféle gazzal is tüzeltek. Legritkábban használtak fát, hiszen a parasztság számára az elérhetetlenül drága volt. A szemeskályhákat mindig fazekasok készítették. Vidéken, szemben a városokkal, nem vált szét külön szakmává a csempekészítés és a kályhaépítés. Télen a fazekasok a műhelyben dolgoztak, majd tavasszal szekéren – szalma közé pakolt kályhacsempékkel – elindultak a környező falvakba, hangosan kínálva portékájukat. Néhány napi kocsi útnál nem mentek messzebbre, ahol kályha kellett, ott pár nap alatt megépítették (az építéshez pelyvás sarat és cserép darabokat használtak csak), majd szekereztek tovább. A csempekészítés legfontosabb eszköze a fazekaskorong volt, aminek segítségével egy kb. 30 cm átmérőjű lapos tálat készítetek, aminek a közepét ujjuk benyomásával, különböző átmérőjű körökkel díszítették.

A megkorongolt tálra rögtön ráhelyeztek egy kb. 22X22 cm-es fa keretet (száradás után 20X20 cm-esek lettek a csempék) és kézzel hozzá simították a tál szélét, így alakítva ki az egyforma, négyzet alakú csempéket. Csak ezután választották le a korongról, és tették félre száradni. Egy-egy kályhához mérettől függően 50-70 db. korongolt csempére volt szükség. Jellegzetes tartozéka a kályháknak a párkány, amely elválasztotta a szögletes alsó részt a fölötte elhelyezkedő hengerestől. Kályha-vállnak nevezték, két nagy sarokból és két hosszú egyenes darabból állt. Ennek a készítésénél egyszerű fa sablont használtak, de bőven volt még vele így is kézi munka. (Ugyanígy készült a lábazati párkány, ami a téglából rakott vagy földből döngölt lábazatot kötötte össze a csempés résszel.) A kályha tetejét díszítő pártát fa vagy gipsz sablonba préselték.

A szemeskályhák mindegyikére jellemző, hogy a lábazat, lábazati párkány, szögletes alsó rész, kályha-váll (középpárkány), hengeres felső rész (ebbe gyakran került sütő, melyben krumplit vagy almát sütöttek és ételt melegítettek), és az azt lezáró párta vagy párkány alkotta végső formáját. Ebből a látszólag egyforma felépítésből évszázadok alatt óriási formai gazdagság jött létre. kalyha1 kalyha2 kalyha3 kalyha4 kalyha5 A dunántúli régión belül több tájegység alakult ki, melyek egymástól jól elkülöníthető stílusjegyekkel rendelkeztek. A kályhák külalakja árulkodott a helyi hagyományokról és a tulajdonos vagyoni helyzetéről is.

A XIX. sz. közepéig többnyire mázatlan csempékből épültek a kályhák, a szegényebbek viszont később sem engedhették meg maguknak a mázzal bevont csempét. A módosabbak kályháinak a lábazata is csempés volt, tetejét párkány és kupola díszítette. A gyári csempék elterjedésével a szemeskályhák hosszú időre eltűntek a lakáskultúránkból. Az utóbbi 20-25 évben azonban fokozatosan kialakult egy készítői és vásárlói kör.

Apró változtatásokkal, de a hagyományos kézműves módszerekkel is lehet a mai követelményeknek megfelelő csempéket készíteni. A mostani szemeskályhák korongolt csempéiből már tűztérrel, füstjáratokkal rendelkező, samottal bélelt kályhák épülnek, melyek külsejükkel a múltat idézik, ugyanakkor működésük, hatékonyságuk a mai kor követelményeinek megfelelő. Műhelyemben ezeket a szempontokat szem előtt tartva készítem kályháimat, úgy, mint a hajdani fazekasok: a saját csempéimet össze is építem. A szemeskályhák múltját pedig egy makettekből összeállított állandó kiállítással idézem fel, melyet a Keszthelyre látogatóknak örömmel megmutatom.
Szalay Imre

Forrás: http://videkielet.hu/blog/videki-haz-es-kert/melegedjunk-cserepkalyha-me...