Magyarország természeti adottságai a mezőgazdasági termeléshez kiválóak, minden feltétel adott ahhoz, hogy minőségi élelmiszerekkel lássuk el az importra szoruló kínai gazdaságot – fogalmazott Kardeván Endre államtitkár a Kínai Karantén Hivatal szakértőivel megkezdett kétnapos tárgyalás megnyitóján, a Vidékfejlesztési Minisztériumban. A megbeszélés eredménye a kínai hivatallal való szorosabb együttműködés, és egy regionális iroda budapesti megnyitása lehet.
Gördülékenyebbé válhat az agrárkereskedelem Magyarország és Kína között, amennyiben az élelmiszer exportért és importért, az élelmiszerbiztonságért felelős kínai Karantén Hivatal regionális irodát nyit Magyarországon. Többek között erről is tárgyalt ma a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára és Lin Wei, a kínai delegáció vezetője.
Magyarország természeti adottságai kiválóak, a minőségi élelmiszerek iránt megnövekedett kínai keresletet növekvő exporttal szeretnénk kielégíteni – hangsúlyozta a tárgyaláson Kardeván Endre, aki elmondta, hogy a két éve tartó tárgyalássorozat az élelmiszerexport növelését készíti elő. A Kína és Magyarország közötti élelmiszerkereskedelem élénkülése megnyithatja az utat a két ország közti kereskedelem fejlődése előtt.
Kínában a föld lakosságának 20%-a él, ennek élelmezése az ország vezetésének egyik legnagyobb feladata. A kínai mezőgazdaság csupán az 1,3 milliárd ember élelmezéséhez szükséges mennyiség felét tudja előállítani, ezért az ország folyamatos importra szorul. Ez ad alapot a mezőgazdasági együttműködés dinamikus fejlődéséhez.
Tavaly Kína és Magyarország gazdasági együttműködése a korábbiakhoz képest ugrásszerűen,huszonháromszorosára nőtt, összesen 9,2 milliárd USD-t tett ki. Ebből csupán 34 millió dollárt ért el az élelmiszerkereskedelem, ami további kihasználatlan lehetőségeket rejt magában – fogalmazott Lin Wei. Kínában a minőségi áruk iránit kereslet is megnőtt. Ez a növekvő igény alapja lehet a két ország közti kapcsolatok elmélyítésének, a gazdasági együttműködés bővülésének – mondta a kínai tárgyalódelegáció vezetője.
Budapest, 2012. július 23.
Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája
sajto@vm.gov.hu
061/795-2137
Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!
Hozzászólások
Bocsánatot kérek, tudom, hogy
Bocsánatot kérek, tudom, hogy ez csak egy hír, de szerintem nem ez a helyes irány...
Nézzük üzemanyag oldalról! (Szennyezés, olaj fogyás szempontjából.)
Biztos, hogy ennyire messzire kell szállítanunk? Biztos, hogy nekik ilyen messziről kell beszerezniük?
Aztán... Biztos, hogy annyi felesleget termelünk, hogy jut abból Kínába is bőven? Amíg itthon gyerekek úgy mennek el reggel az iskolába, hogy nem kaptak otthon reggelit...
Esetleg épp annak a szülőnek a gyerekei, aki a földeken dolgozik közmunkásként éhbérért, hogy a földet pár forintért bérlő valaki a jobban fizető vevőnek adhassa el a termést Kínába, vagy máshová? Mert hülye lenne felvenni és rendes bért fizetni neki, nem igaz?
Érted... A mi közös földünket bérli nevetségesen alacsony összegért, esetleg EU-s/állami támogatást is élvez, közmunkást alkalmaz nevetséges összegért, majd a termést eladja piaci áron, az országon és az EU-n is kívül, annak, aki a legtöbbet fizet érte. Ez nálam nem fér bele.
Szerintem ha a magyar gazdák azt várják a vásárlótól, hogy vegyen magyar terméket, akkor ezeken a dolgokon is el kellene ám gondolkodni! Vagy legalább nem annyira csodálkozni, ha a multik tele vannak külföldi zöldséggel és fogy is.
Kiáruljuk a magyar élelmiszert, s közben importálni legyünk kénytelenek a Spanyolt, amit viszont a közmunkásoknál talán még rosszabb körülmények között dolgozó illegális afrikai vendégmunkások állítanak elő? Még vagy 2000 km szállítás, a vele járó szennyezéssel és nem utolsó sorban olaj fogyasztással.
Szerintem a legeelsőnek annak kellene lenni, hogy legyünk önellátók, aztán nézzük meg, hogy mire vagyunk képesek azon felül. Vagy nagyon tájékozatlan vagyok? Mert akkor javítsatok ki...
Még egyszer: Bocsánat!