Folyamatosan kötik a haszonbérleti szerződéseket az állami földekre

 

Megnyílt a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) Jász-Nagykun-Szolnok megyei Irodája. Az avatáson a vidékfejlesztési miniszter átadta a megye első haszonbérleti szerződéseit, amelyeket az állami földekre kötöttek.

 

Akinek földje van, annak mindene van. Ma fokozottan igaz ez a mondás, ezért is fontos az a munka, amit a Nemzeti Földalap tavalyelőtt elkezdett, a nemzeti földvagyon leltározásával, a szerződések rendbetételével – mondta Fazekas Sándor Szolnokon, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei irodájának átadásakor.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében körülbelül hetvenezer hektárnyi állami föld van, ebből most 2150 hektárra pályázhatnak a gazdák.

A tárca vezetője kifejtette: a kormány célja, hogy az állami földek haszonbérbe adásával segítse  az állattartást vállaló helyben lakó kis és közepes gazdálkodókat, megerősítse a magyar családi gazdaságokat.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében elsőként egy törökszentmiklósi és egy túrkevei gazdálkodó vehette át a minisztertől a  szerződést, mindketten két és fél hektárnyi állam földet bérelhetnek húsz éven keresztül.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) októberben kezdte el közzétenni a 65 ezer hektár  állami tulajdonú termőföld haszonbérleti pályázatát; eddig 33 ezer hektárt hirdetett meg. Az NFA február 3-án ünnepélyesen megkötötte az első földhaszonbérleti szerződéseket. Még ebben a hónapban további 1500 eredményes pályázóval köt szerződést a szervezet, átlag 15-20 hektárnyi területekre. A termőföldeket a nyertesek 20 évre kapják meg. 

A jobbikos gazdatüntetésre reagálva a miniszter kifejtette, a mezőgazdaságban az ágazati szereplők között a kemény szakmai viták ellenére is béke van. A haszonbérleti pályázatok lejáratásának hátterében nem földéhség, hanem agrártámogatás-éhség áll.

 

VM Sajtóiroda
sajto@vm.gov.hu
(06-1) 795-2137

 

Vidékfejlesztési Minisztérium

 

Változás bejelentése

Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!