A Kelemen Hunor által vezetett minisztérium Erdélyből elsőként terjesztette fel Torockót az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) várólistájára.
Torockó (Rimetea) a dél-erdélyi Fehér megyéhez tartozik. A román kulturális minisztérium felterjesztette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományosi listájára az erdélyi Torockót, a Kárpát-medence legépebben és leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együtteseként - közölte a román tárca pénteken az MTI-vel. A szaktárca már korábban felterjesztette Torockót a román nemzeti listára, most újabb lépés történt, Románia az UNESCO világörökségi várományosi listára javasolta az erdélyi települést, amelynek elismerését a magyarországi Hollókő település kiterjesztéseként javasoljuk - mondta Hegedüs Csilla, a bukaresti kulturális miniszter műemlékvédelmi ügyekkel foglalkozó tanácsadója az MTI-nek.
A tanácsadó tájékoztatása szerint az UNESCO elfogadja az államok javaslatait, azt önmagában nem kell jóváhagyni, így a dokumentációt várhatóan 2013-ban kell beterjeszteni, az UNESCO világörökségi bizottsága pedig majd ezt követően dönt arról, Torockó is része lesz-e a világörökségnek. Kelemen Hunor elképzelése szerint Torockót olyan külföldi partnerrel társítanák, amely már kivívta magának a nemzetközi rangot, ezért esett a választás a magyarországi Hollókő településre. A miniszter úgy látja, Romániának kevés az esélye arra, hogy új helyet szerezzen a jegyzéken, mivel a nemzetközi szervezet egyensúlyt kíván teremteni Európa, Afrika, valamint Ázsia között. Hollókő és Torockó önkormányzata, valamint a két ország illetékes miniszterei már tavaly tárgyalásokat folytattak a társult jelölésről. Torockó nemzetközi fontosságú építészeti és kulturális értékeit megvizsgálva adódott a szakmai következtetés, hogy Hollókő Ófaluval együtt olyan csoportot képeznek, amelyet összeköt számos kulturális és építészeti elem.
A világörökségi bizottság ösztönzi a különböző uniós tagországok közös helyszíneiből álló csoportok jelölését - olvasható a román minisztérium közleményében. Torockó egyik különlegessége, hogy a Székelykő miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon mögülük.
Forrás: http://www.veddamagyart.info/szorakozas/1546-torocko-vilagoroksegi-lista...
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| torocko.jpg | 25.45 KB |
Ha az adatok nem felelnek meg a valóságnak, jelezd kérlek e-mailben!
2 nap 19 óra
3 hét 2 nap
4 hét 2 nap
8 hét 6 nap
13 hét 19 óra
14 hét 2 nap
25 hét 6 nap
30 hét 2 nap
25 hét 6 nap
36 hét 1 nap